[ Pobierz całość w formacie PDF ]
tozni kezdett, a franciakulcsot ismét felvette az asztalról.
Keresni fognak figyelmeztettem szelíden , ha sokáig bezárva tartanak.
Engedje el szólt Tilepit kissé türelmetlenül. Igaza van. Nem tarthatjuk itt a végtelen-
ségig.
Várjunk ismételte magát Yorkshire. ElQhalászott még egy uborkát, csámcsogva rág-
csálta, miközben vártunk.
Végre nyílt az ajtó mögöttem. Láttam, hogy Tilepit és Yorkshire megkönnyebbülten néz-
nek oda. Én nem így voltam vele. A jövevény, aki pár pillanat múlva ott állt velem szemben,
nem más volt, mint Ellis Quint.
Ellis kigombolt nyakú fehér ingben jóképq és férfias volt, akirQl sugárzott a szereplési
vágy. Ellis a nézQk kedvence.
Mit keres itt Halley? kérdezte idegesen.
Az épületben mászkált felelt Yorkshire, felém mutatva egy uborkával. Ezért ideho-
zattam.
Tilepit közbeszólt: Halley azt mondja, engem keresett, hogy állítsam le az ellene folyó
Pump-kampányt.
Ellis határozottan kijelentette: P ilyesmire képtelen volna.
Miért? tiltakozott Yorkshire. Nézze meg! Egy nyomorék.
Nyomorék?
Hátrányos helyzetem ellenére önkéntelenül is elmosolyodtam, amikor Ellis hangjában
hallottam a csodálkozást. Hasonló mosolyt láttam az Q arcán is: a barátság, közös élmények,
könnyedén vett sérülések, hihetetlen gyQzelmek emléke. Valaha olyanok voltunk, mint a
testvérek. A közös múltunk megmaradt.
Ellis ismét elkomorodott: Ez a nyomorék tönkretehet mindannyiunkat.
Közel hajolt hozzám.
Még mindig a régi Sid vagy? Ravasz. Kötélidegzetq. Nyerni akarsz mindenáron. De en-
gem nem viszel a bíróságra, Sid. Nem tudod megdönteni a shropshire-i alibimet, és akkor a
vádnak semmi esélye ellenem. Nem engem tettél tönkre, hanem magadat.
Mintha Ellis gonosz énje kerekedett volna felül. Megfogta a bal karomat, felemelte és haj-
lította, nem bírtam megakadályozni, oda voltam szíjazva a székhez.
Felgyqrte a kezeslábasom ujját, aztán alatta az ingemet.
Tudok néhány dolgot errQl a kézrQl mondta. Tájékozódtam a szakirodalomból.
Végigtapogatta a karomat, míg el nem érte az illesztést. Aztán erQsen összpontosítva le-
húzta a mqanyag bQrutánzatot, külön mindegyik ujjamról, hogy látható legyen a kart mozga-
tó szerkezet.
Közben Ellis mosolygott.
ErQs jobb kezével megfogta a mqkezemet, forgatta és rángatta, majd néhány mozdulattal
lecsavarta.
Ellis diadalmasan nézett a szemembe. Nos? kérdezte.
Menj a pokolba!
P csak mosolygott, miközben a mqkezem a padlóra zuhant.
13
Tilepit hányingert kapott a látványtól, de Yorkshire nevetett.
Ellis élesen nézett rá. Ez nem annyira vicces. Mindent Q rontott el, errQl nem feledkez-
hetünk meg.
Yorkshire tiltakozni próbált: De Q csak&
Ne mondja, hogy csak vágott közbe Ellis keményen. Még mindig nem értik? Mit
gondolnak, mit keresett itt? Mit tud? Nem fogja elárulni. Én ismerem. A beceneve Volfrám
volt, az a legkeményebb fém. Hányan tudják, hogy itt van?
A testQreim felelte Yorkshire. Pk hozták ide.
Lord Tilepit közölte azonban az igazi rossz hírt. A tévések mondták meg Owennek,
hogy Sid Halley az épületben van.
A tévések?
Interjút akartak készíteni vele. Mrs. Dove vállalta, hogy közli velük, Sid Halley már el-
ment.
Mrs. Dove látta idekötözve?
Igen felelte elhaló hangon Tilepit.
Maga ostoba&
Ellis hangja elcsuklott, de csak néhány pillanatra. Akkor jelentette ki nem ölhetik
meg itt.
Megölni? Tilepit nem akart hinni a fülének. Én nem& Maga gyilkosságról beszél?
Arról bizony, lordom szóltam közbe. És maga is rács mögé kerül bqnrészességért.
Majd megszokja a zárkát.
Azt akartam, hogy Tilepit értse meg, mire készül Ellis, de ezzel csak Yorkshire-t dühítet-
tem fel. Akkorát rúgott a földön heverQ mqkezembe, hogy az a falnak vágódott. Aztán ész-
revette, hogy a franciakulcs még mindig a kezében van, és a fejemre sújtott.
Láttam a tekintetén a gyilkos szándékot, de nem tudtam elhajolni az ütés elQl. A súlyos
szerszám az arccsontomat találta el.
Mondtam, hogy ne itt! üvöltötte Ellis. Azt akarja, hogy összemocskolja a szQnye-
get? Túl sokan tudják, hogy itt járt. Ha most eltqnik, a zsaruk itt fogják keresni. Állítsák már
el valamivel a vérzést. Egy csepp vér a szQnyegen huszonöt év börtönt jelenthet.
Yorkshire megrémült Ellis fenyegetésétQl, és elkomorodott. Tilepit tétován elQhúzott egy
koronával hímzett zsebkendQt, amelyet Ellis az arcomhoz nyomott, amíg nem csillapodott a
vérzés. Aztán elvette Yorkshire-tQl a franciakulcsot, és mindketten elhagyták a helyiséget.
Kettesben maradtam Tilepittel.
Hogyan keveredett ebbe az egészbe? kérdeztem tQle.
Nem felelt.
Biztos ártatlan játszadozásnak hitte folytattam , hogy az újságjában nevetségessé tesz
valakit. Ezért még megfizet.
Semmit sem tehetek mondta aggódva, elkeseredetten és tanácstalanul.
Oldozzon el sürgettem.
Habozott, és utána már késQ volt. Visszajött Ellis és Owen Yorkshire, mindketten kerül-
ték a tekintetemet. Rossz jel.
Ellis az órájára nézett, és megjegyezte: Várunk.
Mire? kérdezte értetlenül Tilepit.
Yorkshire, Ellis bosszúságára, megjegyezte: A tévések most indulnak. Negyedóra múl-
va senki sem lesz itt.
Tilepit megint engem nézett, arcán látszott a riadalom.
Eresszék szabadon Halleyt könyörgött.
Ellis nyugodtan felelte: Majd, ha eljön az ideje.
Közben a franciakulcsot szorongatta. P akar megölni engem, hogy mentse magát? Bosz-
szút akar állni, de gyilkolással? Nem ismertem a szándékát.
Átment a jobb oldalamra. Mintha megállt volna az idQ.
Hirtelen lesújtott a csuklómra a franciakulccsal. Miközben a fájdalomtól elzsibbadt a ke-
zem, befogta a franciakulcsba a csuklómat, és úgy meghúzta, hogy elszorította az ereket,
idegeket, és a csontomig hatolt.
Tiltakozásul csak annyit tudtam mondani: Ellis.
Néhány másodpercig a szemembe nézett, arckifejezése arról árulkodott, mintha tudatában
volna szörnyq tettének& és elszégyellné magát. Aztán ismét megvadult, mintha csak a csuk-
lómat szorító franciakulcs létezne.
Arra gondoltam, ha ennek a fogónak pengéje volna, most megvalósulna a rémálmom.
Gondolni sem. akartam erre, próbáltam higgadt maradni, de kivert a verejték.
Azt gondoltam, hogy amit ezen az arcon látok, az már beteges függQség. Nem elég neki a
kegyetlen élvezet, hogy letép egy mqkezet, csak egy élQ láb levágása után érez bqnös elégté-
telt.
Yorkshire-re és Tilepitre pillantva láttam rémült döbbenetüket, és rájöttem, hogy eddig
nem igazán hittek Ellis bqnösségében.
Ellis szóltam rá, nem méregbQl vagy félelembQl, hanem egyszerqen nem akartam el-
hinni, hogy ilyenre képes, és gyászoltam a régi Ellist.
Még egyet csavart a fogón. Fájt a csuklóm, a csontom reccsent.
Ellis! ordítottam rá. Ellis!
Felegyenesedett, és tétován nézte a szerszámot, majd gyorsan a szék karfájához erQsítette
egy szíjjal, aztán az ablakhoz ment. Nem szólt semmit, de nem is tqnt beszámíthatónak.
Sikertelenül próbáltam kiszabadítani csuklómat a fogóból. A kezem elkékült, aztán szür-
külni kezdett. Ha ez még sokáig tart, elveszítem a kezemet.
Mindkét kezemet. Jóságos isten!
Ellis szóltam újra, de már halkabban, hátha visszatér a régi énje. Vártam. Tilepit za-
vartan köhécselt. Yorkshire, mintha öntudatlanul humorizálna, kettéharapott egy uborkát.
Teltek a percek.
[ Pobierz całość w formacie PDF ]